Egyesületünkről
1994-ben néhány lelkes beteg és egy, a betegek sorsát szívén viselő orvos létrehozta a Crohn-Klub-ot. Három év telt el, azután egyesületté alakultunk. 2003-ban szereztük meg a közhasznú minősítést. A Rólunk menüpontban kitűzött céljainkról, az Archívumban eddigi tevékenységünkről olvashatnak.
ADÓ 1%
Kérjük támogassa 1%-ával betegegyesületünk munkáját! Adószám: 18232819-1-43
KÖSZÖNET
Az APEH tájékoztatása szerint a jogszabály adta lehetőségekkel élve sokan utalták át jövedelemadójuk egy százalékát egyesületünk javára; a teljes összeg 1.668,520 – Ft. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik egyesületünk működését támogatásra érdemesítették!
CROHNika 2011
Egyesületünk éves kiadványa letölthető!
Megjelenésével célunk, hogy minél többen tudják és érezzék: nincsenek egyedül! Az egyesület vezetősége és segítői azon dolgoznak, hogy a Magyarországon élő krónikus gyulladásos bélbetegséggel élők életminősége javuljon. Természetesen egy civil szervezetnek is megvannak a maga korlátai, de hogy a lehetőségeket mennyire vagyunk képesek kiaknázni, az attól függ, hogy EGYÜTT mennyire vagyunk kreatívak, lelkesek és kitartóak.
Aktuális hírek
Következő programunk:
2012. május 21. 16 óra - Közgyűlés
Helyszín: Heim Pál kórház (VIII. ker. Üllői út 86.), VII. emeleti előadóterme
Kérjük, amennyiben tehetik, ez évben is segítsék támogatásukkal, adójuk 1 százalékának felajánlásával működésünket! Magyarországi Crohn-Colitises Betegek Közhasznú Egyesülete Adószámunk: 18232819-1-43 Köszönjük!
Kedves Egyesületi Tagjaink! Kérjük, hogy az éves tagdíjat (1000 Ft)-ot mindenki május 1-jéig személyesen a klubfoglalkozásainkon, vagy átutalással számlaszámunkra - 11706016-20788070 (OTP Bank) - fizesse be. Köszönjük!
Jogi alaptanácsadás kérhető
Örömmel értesítünk benneteket, hogy jogi alaptanácsadás kérhető Csehi Ilona jogásztól. A jogásznő konkrét képviseletet nem vállal, jogi tanácsadóként kérte fel Egyesületünk! Szóban vagy írásban válaszol a felmerülő problémákra, kérdésekre. Mobil: 06/20/916-4741. E-mail: .
Legnézettebb
MCCBE iroda
Irodánk címe:
1012 Budapest, Márvány u. 17.
VIII. emelet, 807-es szoba.
Az egyesület hivatalos fogadóórája hétfőn 10-14 óra között Kriszt Magdolnával való időpont egyeztetés után kérhető a 20/412-4770-es telefonszámon.
További tanácsadások szintén időpont egyeztetéssel:
Dietetikai tanácsadás
Tátrai Lászlóné dietetikussal: 20/412-5253, ill. velkica@gmail.com
Molnár Andrea dietetikussal: mandrea@freemail.hu
Sztómaterápiás tanácsadás Szabó Józsefnével sztóma- terápiás nővérrel: 20/913-3069
Válogatás a közelmúlt híreiből
2012. április
Változások a közgyógyellátásra jogosultságban
Új jogszabály lépett érvénybe április 14-én, mely kibővíti a közgyógyellátásra jogosultak eddigi körét:
2012. évi XXXIV. törvény (a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosításáról)
Közgyógyellátásra jogosult
g) az, aki
ga) rokkantsági ellátásban részesül és az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján nem haladja meg a 30%-os mértéket,
gb) a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (a továbbiakban: Mmtv.) 30. § (4) bekezdés b) pont ba) alpontjának vagy 32. § (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával rokkantsági ellátásban részesül és 2011. december 31-én I. vagy II. csoportú rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra volt jogosult,
gc) rokkantsági ellátásban részesül, de nem tartozik a ga) és gb) alpont hatálya alá és a közgyógyellátásra való jogosultságát 2012. április 15-éig megállapították,
gd) az Mmtv. 31. §-ának alkalmazásával öregségi nyugdíjban részesül és 2011. december 31-én I. vagy II. csoportú rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra volt jogosult, vagy
ge) öregségi nyugdíjban részesül, és a nyugdíjra való jogosultságának megállapítását megelőző napon a ga) vagy gb) alpont hatálya alá tartozott;
2012. április
Személyi kedvezmény a jövedelemadó törvényben
Sokan nem tudják, hogy a Colitises és Crohn-betegek is jogosultak a 335/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet alapján súlyos fogyatékossággal járó adókedvezményre SZJA bevallásuk során. A kedvezmény csak orvosi igazolás birtokában vehető igénybe azokra a hónapokra, amelyekre az igazolás ki lett állítva. Amennyiben az orvosi igazolás hóközben kerül kibocsátásra, abban az esetben a tört hónapra is jár az egész havi (2011-ben a 3.900,- forintos) kedvezmény.
2012. április
Műtétek 3D-ben Barcelona egyetemi klinikáján
Új műtéti eljárásról ad hírt a WEBBeteg.hu portál, amelyet a "Join the Fight Against IBD" (Csatlakozz az IBD elleni harchoz) nemzetközi kezdeményezés keretében mutattak be Spanyolországban.
2012. március
Az ellátások változása 2012-től
2011. dec. 31-én kapott ellátás típusa |
Létszám (ezer fő) |
Ellátás 2012. január 1-jétől |
A nyugdíjkorhatárt betöltött rokkantsági nyugdíjban részesülők. |
383 |
öregségi nyugellátás Összege megegyezik a 2011. december hónapra járó ellátásnak |
57. életévüket 2011. december 31-ig betöltő III. csoportos rokkantsági nyugdíjban, rendszeres szociális járadékban, átmeneti járadékban részesülő személyek, továbbá életkortól függetlenül az I. és II. csoportos rokkantsági nyugdíjban részesülők, illetve a nyugdíjkorhatárt betöltött rendszeres szociális járadékban részesülők. |
298 |
rokkantsági ellátás Összege megegyezik a korábbi ellátási összeggel, rokkantsági nyugdíjasok esetében annak a nyugdíjemelés mértékével növelt összeggel. |
57. életévüket 2011. december 31-ét követően betöltő III. csoportos rokkantsági nyugdíjban, illetve rendszeres szociális járadékban részesülők. |
195 |
rehabilitációs ellátás Összege megegyezik a korábbi ellátási összeggel, rokkantsági nyugdíjasok esetében annak a nyugdíjemelés mértékével növelt összeggel. |
2012. március
Közgyógyellátásra jogosultak köre
A jelenleg hatályos Szociális törvény (1993. évi III. tv.) 50. §-a szerint
(1) Közgyógyellátásra jogosult
a) az intézeti elhelyezett, az intézeti és állami nevelt kiskorú;
b) a rendszeres szociális segélyben részesülő egészségkárosodott személy;
c) a pénzellátásban részesülő hadigondozott és a nemzeti gondozott;
e) a központi szociális segélyben részesülő;
f) a rokkantsági járadékos;
g) AZ, AKI ROKKANTSÁGI ELLÁTÁSBAN;
h) az aki, vagy aki után szülője vagy eltartója magasabb összegű családi pótlékban részesül.
2012. február
Biológiai szerek hozzáférhetőségének megváltozása
A biológiai terápiák az elmúlt években sok betegen segítettek egyes immunológiai betegségek kezelésében. Az egészségügyben (is) tapasztalható gazdasági megszorítások ellenére az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ("Biztosító") a továbbiakban is szeretné minden rászoruló betegnek biztosítani a biológiai terápia adta életminőség-javulást. Ezzel összhangban, hogy a Biztosító maximalizálni tudja a ráfordított összeg hatékonyságát, a következő módon változtatta meg a biológiai terápiák hozzáférhetőségét*:
A biológiai terápiával kezelt betegek 2012. február 1-től már nem a közforgalmú patikában, hanem csak és kizárólag a biológiai terápiás centrum intézeti gyógyszertárában válthatják ki biológiai terápiás gyógyszerüket. Amennyiben a betegeknek bármilyen kérdése lenne a terápiájukat illetve annak hozzáférhetőségét illetően, javasoljuk, továbbra is forduljanak kezelőorvosukhoz.
2012. január 31.
2012. JANUÁR
Új törvény a rokkantnyugdíjasokról
2011. december 20-án az országgyűlés döntött a megváltozott munkaképességű emberek jövőbeni ellátási rendszeréről, így 2012. január 1-jétől rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék, rendszeres szociális járadék és átmeneti járadék nem állapítható meg, helyüket a rehabilitációs vagy rokkantsági ellátás veszi át.
Rehabilitációs ellátásban azok részesülhetnek – legfeljebb három évig -, akiknek a foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, illetve azok, akik tartós foglalkozási rehabilitációt igényelnek.
Rokkantsági ellátásban azok részesülhetnek, akiknek a rehabilitációja nem javasolt.
A III. csoportos rokkantnyugdíjasoknak önként kell jelentkezniük felülvizsgálatra 2012. március 31-ig, különben május 1-től megszűnik az ellátásuk. A szükséges nyomtatványt januárban kézbesítik az érintetteknek.
További hírek az Archívumban »Korábbi előadások letöltése
2012. március 26.
Jóga és egészség
Klenovics Mónika jógaterapeuta előadása
letölthető (PowerPoint) »
2011. május 21.
IBD 2011
dr. Kovács Ágota bélnapon elhangzott előadása
letölthető (PowerPoint) »
2011. május 21.
Küzdelem a stressz és a szorongás ellen
Gréci Judit mentálhigiénikus bélnapon elhangzott előadása
letölthető (PowerPoint) »
2011. február 28.
A Crohn betegség és a colitis ulcerosa
kiegészitő kezelése – Táplálék kiegészítők
dr. Kovács Ágota előadása letölthető (PowerPoint, 0,2 MB) »
2009. november 30.
Kezdeti tapasztalatok a pandémiás zűrzavarban
dr. Mészner Zsófia (Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat) előadása letölthető (PowerPoint, 3 MB) »
2009. november 30.
A hazai gyulladásos bélbetegek életminőségét befolyásoló pszichoszociális tényezők
Tóth Katalin pszichológus előadása letölthető (PPT, 4 MB) »
2009. május 23.
Képalkotó vizsgáló eljárások krónikus gyulladásos bélbetegségben
Dió Mihály bélnapi előadása letölthető (PDF, 3 MB) »
2009. május 23.
Biotechnológiai kezelések gyulladásos bélbetegségekben
Előadó: Dr. Miheller Pál. Az előadás letöltése (PowerPoint) »
2009. január 26.
Életkezdet és pszichoszociális tényezők vizsgálata krónikus gyulladásos bélbetegeknél
Előadó: Gréci Judit. Az előadás letöltése (PowerPoint) »
2008. július 28.
Az első egyesületi egészségnap tapasztalatai
Táplálkozási és dietetikai tanácsadás, testtömegindex (BMI) mérés... A rendezvény összefoglalója (PowerPoint) »
2008. május 31.
A biológiai kezelés jelen hazai helyzete
Előadó: dr. Miheller Pál egyetemi tanársegéd, Semmelweis Egyetem. Az előadás letöltése (PowerPoint) »






