Korábbi híreink
2010. július 2.
IBD Gyermekklub
Az IBD gyermekklub nyári programja
2010. július 2-án pénteken, 16 órakor volt a Heim Pál Gyermekkorház VII. em. előadótermében (főépület)
Téma: Nyári napozás és a bőrvédelem.
Előadó: Dr. Solymosi Ágnes
2009. november 1.
Az influenza és az IBD
Honlapunkról letölthető a Crohn-Colitis Egyesületek Európai Szövetségének (EFCCA) hivatalos állásfoglalása
az új influenza elleni oltásokról. A dokumentum angol verziója letölthető
innen (PDF)
,
a magyar fordítás pedig
innen (PDF)
.
2009. október
Kétnapos konferencia Gyulán
2009. október 9-10-én Gyulán rendezik a Fogyatékkal élők társadalmi helyzete Kelet-Európában elnevezésű kétnapos nemzetközi konferenciát. Oldalunkról letölthető a felhívás és a jelentkezési lap . További részletek itt olvashatók >
2009. szeptember
Biosphera szoba
A Biosphera szoba a Colitis ulcerosa és Crohn-betegségekben szenvedők számára nyújt biológiai terápiás kezelést - hatékony gyógyulást biztosít, modern, felszerelt környezetben. Magyarországon több mint 25 ezer ember szenved gyulladásos bélbetegségekben, más néven IBD tünetegyüttesben. A Schering-Plough Biosphera néven útnak indított új szemléletű betegtámogató programja keretében már három terápiás centrum várja a pácienseket országszerte.
A Budai Irgalmasrendi Kórházban, valamint a Pécsi Tudományegyetemen a reumatológiai betegek számára kialakított központok után az Állami Egészségügyi Központban a Crohn betegségben és fekélyes vastagbélgyulladásban szenvedő betegek biológiai terápiás kezelése is elérhetővé vált - rendkívüli körülmények között. A modern terápiás centrumban, a továbbiakban biztonságos és kellemes körülmények között, szakértő személyzet állandó jelenléte mellett, személyre szabottan részesülhetnek a gasztroenterológiai gyulladásos kórképekben szenvedő betegek a nekik leginkább alkalmas innovatív biológiai kezelésben.
A biológiai terápiákat, ezen belül a TNF-alfa-gátlókkal végzett kezeléseket a 2000-es évek eleje óta alkalmazzák gasztroenterológiai kórképekben, majd pedig a reumatológiai gyulladásos kórképek kezelésére. Mivel az ambulanter kapacitásra nagy terhet ró a kezelések biztonságos és körültekintő elvégzése, ezért a Schering-Plough világszerte egyedülálló kezdeményezést indított, mely a biológiai terápiákhoz kapcsolódóan egy optimalizáltan működő, a betegek szempontjait is figyelembe vevő betegellátó rendszer kialakítását célozza, a szakma szoros együttműködésével. A Biosphera program keretében a terápiás centrumok kialakítását teljes egészében a gyógyszercég finanszírozta és a jövőbeni üzemeltetéséhez is hozzájárul.
A kezdeményezés célja, hogy egyetlen, átlátható rendszerben segítsenek a biológiai terápiában részesülőknek, egyben lehetőséget nyújtsanak a gyógyszergyártó (és forgalmazó) cégek, a helyszínen dolgozó szakemberek, az ellátó intézet és a betegek közötti rugalmas együttműködésre, és a szakszemélyzet folyamatos képzésére éppúgy, mint a betegek megfelelő tájékoztatására.
2009. május
Kötszerek: 4. számú melléklet a 8/2008. (III. 4.) EüM rendelethez
Indikáció: kiterjedt ulcus cruris, chronicus sipoly, II-IV. stádiumú decubitus, fekélyek, égési sebek, krónikus diabeteses sebek, tumoros sebek, fertőzött krónikus traumás sebek. Stomával élő részére, amennyiben stomaterápiás eszközzel kielégítően nem látható el. Az orvosi dokumentációban a felírás indokát is rögzíteni kell. Tracheostoma, rögzítésére és tracheostoma alaplapként. Kock reservoir esetén 02 03 03, 02 03 06 és 02 03 09 ISO kódú filmkötszerek, a 02 12 03 ISO kódú hydrokolloidok, a 02 24 03 ISO-kódú mull lapok, a 02 33 03 ISO-kódú nedvszívó sebpárnák, a 02 36 ISO-kódú ragtapaszok és a 02 39 ISO-kódú kötésrögzítők mennyiségi korlátozás nélkül a szükségletnek megfelelő mennyiségben írhatók fel. A legnagyobb kötszer méretét meghaladó sebnagyság esetén a legnagyobb kötszert meghaladó, de csak a seb területének megfelelő kötszer írható fel. Felírási jogosultság: sebész, érsebész, gyermeksebész, traumatológus, onkológus, bőrgyógyász, ortopéd, rehabilitációs, fül-orr-gégész szakorvos, vagy javaslatára háziorvos legfeljebb 3 hónapig.
2009. február 20. péntek
Gyógyszerügyi Főosztály Eü 70 százalékos támogatási kategória
Táplálékfelvétel és utilizáció súlyos károsodásával járó kórképek esetén orális táplálásra (BNO: az alap betegség BNO kódja) - beleértve a rosszindulatú betegségeket is - a gasztroenterológus, gyermek gasztroenterológus, sebész, gyermeksebész, klinikai onkológus és sugárterápiás, tüdogyógyász, neurológus, fül-orr-gégész vagy gyermek tüdogyógyász szakorvos vagy javaslatuk alapján - a javaslat keltétől számított hat hónapig - a háziorvos, házi gyermekorvos az alábbi tápszereket ... Bővebben
2009. január 27. kedd
Sikeres aláírásgyűjtés
Örömhír: az OEP honlapján látható centrum listára visszakerült a Péterfy Sándor utcai Kórház, remélhetőleg véglegesen. Nagyon köszönöm sok fáradozását mindenkinek, az új "centrum" vezetőinek és munkatársainak nevében is. Kérem, tolmácsolja ezt az aláíróknak, az együtt drukkolóknak és a technikai segítőknek! Sok köszönettel, üdvözlettel: dr. Kovács Ágota.
2008. december 1. hétfő
Felülvizsgálatra jelentkezés Dr Kovács Ágotánál
Dr. Kovács Ágota főorvos asszonyhoz felülvizsgálatra jelentkezni elsősorban SMS-ben lehet, a korábban ismertetett címen kívül. Erre azért van szükség, hogy az orvosi ellátás zavartalanul folyhasson, ne kelljen azt telefonhívások fogadásával megszakítani. Az otthoni vezetékes telefonszámán valóban csak sürgős, indokolt esetben keressék meg. A 06/20/558-7999 számra munkaidőben küldött SMS-ben célszerű megjelölni, hogy az Erzsébet kórházba vagy a Kapás utcába kérik az időpontot, illetve a saját név megadása mellett, a nyilvántartási azonosítót is elküldeni (pl. CD1234). Főorvos asszony ezek után válasz üzenetben küldi el a felülvizsgálat dátumát és időpontját. "
2008. november 24. hétfő
A táplálék-kiegészítők hatása
Dr. Horváth Zsolt előadása az anitoxidánsokról és különféle étrendkiegészítőkről. Az előadás előtt és után lehetőség lesz antioxidáns mérésre (karotin mérésre) is! A novemberi hírlevél megtekintése »
2008. október 27. hétfő
Beszélgessünk az új helyzetről
dr. Weltner János sebészorvossal. A beszélgetés moderátora Ódor Beáta, az MCCBE érdekvédelmi képviselője volt. Az október hírlevél megtekintése »
2008. szeptember 29.
Colitis ulcerosa — ma
Dr. Leitchner Tamás és dr. Juhász Vera előadásának helyszíne: Erzsébet Kórház, Budapest, VII., Alsóerdősor u. 7. II. em. A szeptemberi hírlevél megtekintése »
2007. december
Új kiadványok megrendelhetők
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 2006-ban indította szakmai kiadványainak sorozatát, melynek két újabb kötete jelent meg 2007 decemberében. További információk találhatók a kiadványokról ebben a letölhető ismertetőben , illetve a megrendelőlapon .
2007. január
Dr. Farkas Erzsébet reumatológus rendelése
Értesítünk minden kedves érdeklődőt Dr. Farkas Erzsébet reumatológus (akinek megszűnt az ORFI-ban a rendelése) új rendelési helyéről. Cím: IMS Kft., Reumatológia. Bp., III. ker. Vihar utca 29. Rendelési idő: kedd: de. 8-14-ig, szerda: du. 14-20-ig. Diszpécsernél kell bejelentkezni a 388-8257-es telefonszámon. Háziorvosi beutalóval kell rendelkezni. Ez a rendelés nem korlátozódik a III. kerületi lakosokra (egyelőre bárhonnan fogadhatnak betegeket), a költségeket az OEP téríti, azaz nem magánrendelés.
Az éves tagdíj összege megváltozott
Az Egyesület vezetősége úgy döntött, hogy az éves tagdíjat, 2007. január elsejétől 1000 Ft-ra emeli. A tagdíj befizetésének módjai:
- személyes rendezvényeinken
- rózsaszín csekken, feltüntetve azon az egyesület nevét (elég a mozaikszó MCCBE) és címét, 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 112.
- illetve banki átutalással a 1170601620788070 számlaszámra.
(Egyesületünk az OTP Bank-nál vezeti a folyószámláját, ezért azt kérjük, hogy csak azok a tagok fizessék be banki átutalással az éves tagdíjat, akik szintén OTP Bank-nál vezetik folyószámlájukat. Egyéb bankon keresztül történő átutalás esetén Egyesületünktől a bank az átutalt évi tagdíjból átutalásonként kb. 200 Ft kezelési költséget von le.)
2006. december
Fennakadások a Remicade-kezelésben
Egyesületünkhöz eljutott információk szerint fennakadások vannak a Remicade-kezelésben. A kórházfinanszírozásban alkalmazott ú.n. "teljesítményvolumen korlát" miatt a centrumok egy része csak limitált betegszámot tud kezelni. A probléma megoldására kértük az Országos Egészségügyi Pénztár és az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának segítségét.
2006. október
Kérdőív — A táplálkozás és az IBD kapcsolata
Kedves Betegtársak! Kérdőív kitöltésére kérünk benneteket az októberi előadás előtt vagy után! Szeretnénk dietetikusként mélyebben elemezni a táplálkozás és az IBD betegség kapcsolatát. Ezért étkezési szokásaitokkal kapcsolatos kérdéseinket megválaszolva, sokat segítenétek abban, hogy kiderülhessen a diéta valós szerepe az IBD-ben. Az eredményeket tudományos területen szeretnénk felhasználni. A kérdőívek feldolgozása név nélkül történik, a sorsoláson résztvevők adatait bizalmasan kezeljük. Segítségeteket előre is köszönjük. A kérdőívet az e-mail-lel rendelkező tagjaink számára elektronikus úton elküldjük, amit a kitöltést követően mccbke@gmail.com címre kérnénk visszaküldeni. Postai úton nem küldünk kérdőívet, a klubfoglalkozáson nyílik lehetőség kb. 15-20 percben a kitöltésre.
2006. szeptember
Frissül az MCCBE regisztrációs listája
Frissítjük regisztrációs listánkat, ezért arra kérünk minden érdeklődőt, de főleg a postai úton értesítést kapó tagjainkat, jelezzék vissza telefonon, levélben vagy e-mailben - legkésőbb 2006. december 15-ig - hogy továbbra is igénylik-e a rendszeres tájékoztatást, értesítőt rendezvényeinkről (klub, bélnap, karácsony, kirándulás stb.) és azt milyen formában (levél, e-mail). Ha eddig postai úton kapott meghívott, de már rendelkezik saját e-mail címmel, és azt nem kezeli titkosan, kérjük, jelezze felénk. Olcsóbb és gyorsabb ez az értesítési forma. 2007 januárjától csak azoknak az érdeklődőknek küldünk meghívót, akik, jelezték igényüket. Természetesen, akik már befizették a 2006 évi 700 Ft-os tagdíjat, automatikusan megkapják az értesítőt.
Honlapunkon a későbbiekben is tájékoztatást adunk aktuális programjainkról, így nyomon követhető Egyesületünk tevékenysége azok számára is, akik januártól közvetlen értesítést nem kapnak. A visszajelzéseket várja: Vuncs Jutka 06-30-36-80-291-es telefonszámon délután 16 óra után. E-mail címek, amelyre értesítést küldhetnek Vuncs Jutkának a vuncsi@uzsoki.hu vagy Fekete Krisztának a feketek@oefi.hu címekre. Postai úton a 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 112. elérhetőségre várjuk válaszukat. A segítséget előre is köszönjük.
2006. április
Kérdőív — Az autoimmunbetegségek pszichoszomatikája
Kiss Klaudia másodéves pszichológushallgató, szeretné a segítségünket kérni a Pázmány Péter Katolikus Egyetem műhelymunka alatt folyó kutatatásához. A kutatás témája az "autoimmunbetegségek pszichoszomatikája", azon belül is a colitis ulcerosa és crohn betegség foglalkoztatja. Ehhez egy kérdőívet is készített. A kérdőív kitöltése kb. 10-15 percet vesz igénybe, amely természetesen önkéntes és anonim, ugyanakkor pótolhatatlan segítség! Kérjük, akinek kedve és ideje van a klubfoglalkozás előtt, vagy az előadás után, szánjon pár percet a kérdőív kitöltésére, amit a helyszínen osztunk szét, ezzel is segítve Klaudia munkáját. Akik e-mailen kapnak meghívót, kérem (ha tudják) hozzák el (kitöltve) az áprilisi klubfoglalkozásra, vagy küldjék vissza Klaudiának a klaudia.kiss@freemail.hu címre. Előre is köszönjük a segítséget..
2006. február
Magyar Táplálékallergia és Táplálékintolerancia Adatbank
Az előző klubfoglalkozáson a táplálék-allergiával kapcsolatban ígéretet tettünk, hogy a megadjuk a címét és elérhetőségét annak az alapítványnak, amely ezzel a témával foglalkozik. A Magyar Táplálékallergia és Táplálékintolerancia Adatbank évente egyre bővítve megjelenteti az Adatbank által regisztrált termékek listáját 9 kiadványban (tejcukor-, tejfehérje-, glutén-, szója-, tojás-; földimogyoró-, azoszinezékek-, benzoesav és származékai-, kéndioxid és származékai-tól mentes termékek listája). Az egyes kiadványok érvényességi ideje 1 év! Előzetes megrendelés alapján mód van arra is, hogy a különböző kiadványokból darabonként rendeljen. (350.- Ft/füzet + postaköltség). A teljes kiadványcsomag ára 3150.- Ft + postaköltség.
Allergia Adatbank Alapítvány, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 14. (bejárat: a Vas utca 17. felől) Az Alapítvány kuratóriumának: elnöke: Dr. Barna Mária, titkára: Gaál Jánosné, tagja: Dr. Nékám Kristóf. Az Alapítvány munkatársai: Horváth Zoltánné és Pálfi Erzsébet. Tel.: 06-1-486-4826, Fax: 486-2761. Honlapjuk címe: http://www.taplalekallergia.hu/
Az Allergia Adatbank köszönettel veszi az észrevételeiket. Kérjük figyeljék a honlapot, ahol azonnal tájékoztatjuk Önöket a birtokunkba jutott minden új információról (Aktuális terméklisták és Újdonságok menüpont).
2006. január
Új honlapunk címe: www.mccbe.hu
Ez úton értesítünk mindenkit, hogy honlapcímünk megváltozott az új cím:
www.mccbe.hu
.
A honlap egyes része még fejlesztés alatt van, de az építő jellegű ötleteket, észrevételeket, javaslatokat szívesen fogadjuk
Dokumentumok
Ezen az oldalon kaptak helyet azok a letölthető dokumentumok, melyek fontosak, de nem aktuálisak: például megválaszolt kérdőívek, a vizitdíjjal kapcsolatos egyesületi állásfoglalások, közhasznúsági beszámolók stb.
2007. december 10.
Új kiadványok a Dietetikusok Országos Szövetségének szakmai sorozatában
A két kiadvány beharangozójának letöltése (Word)
2007. szeptember 20.
Vizitdíjmentesség IBD betegeknek
Vonatkozó részlet a 1997. évi LXXXIII. Törvényből Letöltés (Word)
2006. június 30.
Vélemény a Zöld Könyvről
Készítette: Odor Beáta közgazdász, a NEK "Betegoldalának" szakértője Letöltés (Word) »
2006. június 16.
Úniós negatív tapasztalatok a gyógyszertár liberalizációval kapcsolatban
dr. Starcz Judit, Magyar Gyógyszerész Kamara. (Word)
2008. június 12.
A kormány egészségügyi programja...
Készítette: Odor Beáta közgazdász, a NEK "Betegoldalának" szakértője Letöltés (Word) »
2007. március 29.
Hová tünt a Margit kórház 40 sebészeti ágya?
Szerző: Odor Beáta, Az MCCBE érdekvédelmi vezetője.
Letöltés (PDF)
2007. január 5.
Nutrison tápszer — formanyomtatvány
A támogatáshoz mellékelni kell a blokkokat, és alábbi formanyomtatványt kell kitölteni: Letöltés (PDF)
2006. június 10.
Egészségügy reform - elektronikus felmérés
A TÁRKI Egészség tudásközpont felmérése.
Kutatásvezető: Dr. Vitray József.
Letöltés (Word)
2006. május 5.
A betegjogok érvényesítésének lehetőségei
Szerző: Dr. Szüts Ágnes, ügyvéd, munkajogi szakértő
Letöltés (PDF)
2006. március 28.
A több biztosítós rendszer alkalmazása...
A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal Szakértői Csoportjának határozati javaslatai. Letöltés (PDF)
Korábbi programok
2008. május 31. szombat
Krónikus Bélbetegek Napja 2008
Petőfi Sándor Művelődési Ház, Budapest X. ker. Kada u. 38-40.
A RENDEZVÉNY PROGRAMJA
09.15 - 10.00 - Regisztráció, megnyitó, köszöntés
10.00 - 10.30 - Dr. Tomsits Erika, egyetemi docens (Semmelweis Egyetem ÁOK II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika): Gyermekkori gyulladásos bélbetegségek jellegzetességei.
10.30 - 11.00 - Dr. Bártfai György egyetemi tanár (Szegedi Tudományos Egyetem, Szülészet-Nőgyógyászati Klinika): A várandóság, és a korszerű fogamzásgátlási módszerek a gyulladásos bélbetegségekben
11.00 - 11.30 - Dr. Bene László gasztroenterológus, osztályvezető főorvos (Péterfy Sándor utcai Kórház és Rendelőintézet, "E" Belgyógyászat): A gyulladásos bélbetegségben szenvedők életminőségének javítása.
11.30 - 12.00 - Dr. Miheller Pál, egyetemi tanársegéd (Semmelweis Egyetem, II. Belgyógyászati Klinika): A biológiai kezelés jelen hazai helyzete
12.00 - 13.00 - Ebéd
13.00 - 13.30 - Stanisavljevic Andrea gyógypedagógus, pszichopedagógus, fitoterápeuta: Fűben, fában van az orvosság...?
14.00-tól a Nagyteremben: Kulturális program
A program ideje alatt a Kisteremben: Táplálkozási és dietetikai tanácsadás: Tátrai Lászlóné, Molnár Andrea, Homolya Orsolya, Kiss Anna, Varga Mária (Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége). Tápszer, gyógyászati segédeszköz valamint termékbemutató.
2007. december 10. hétfő
Karácsonyi ünnepség 2008
Sok szeretettel várunk mindenkit a 2007. december 10-én 17 órakor kezdődő karácsonyi ünnepségünkre! Műsoron: Kelenvölgyi Általános Iskola páva népdaléneklői, versmondás, hangszeres előadások, füttyszóló. A karácsonyi ünnepség helyszíne nem a megszokott helyen (Erzsébet kórház) lesz, de a szép, karácsonyhoz illő környezet és a színvonalas műsor mindenkinek örömet okoz. Arra kérünk mindenkit, jöjjön el a Kelenvölgyi Általános Iskolába egy meghitt estére. Cím: 1116 Budapest, Kecskeméti J. u. 14.
2007. augusztus 17 — 19.
3 napos hétvégi pihenés Fadd-Domboriban
Aranypart Hotel, 7133 Fadd-Dombori, Dunasor 7. Telefon: 06-74-446-446. Utazás: 55 fős bérelt busszal. Indulás: 2007 augusztus 17, péntek reggel 9.00 óra a Népligetből a Planetárium elől. Visszaindulás: 2007 augusztus 19-én vasárnap 14.00 órakor.
Kikapcsolódási lehetőségek: Saját homokos partszakasz stéggel, napozás, úszás, csónakázás, esténként élő zene, biliárd, csocsó, ping-pong, közelben szabad strand, sütögeteésre is van lehetőség, egy kicsit távolabb - kb. 12 km - Szekszárd (borospincékkel, mézeskalács múzeummal).
Elhelyezés: 6 db 2 ágyas, 6 db 3 ágyas fürdőszobás, hűtőszekrényes szobákban és 3 db 6 fős apartmanban 2 db apartmanban a 6 ágy elhelyezése: 1 db franciaágy alul, felső részen 2 db 2 ágyas szoba. 1 db apartmanban a 6 ágy elhelyezése: 1 db franciaágy alul, felső részen 2 db franciaágy egy légtérben.
2007. június 9. szombat
Krónikus Bélbetegek Napja 2007
Petőfi Sándor Művelődési Ház, Budapest X. ker. Kada u. 38-40.
A RENDEZVÉNY PROGRAMJA
09.15 - 10.00 - Regisztráció, megnyitó, köszöntés
10.00 - 10.30 - Dr. Kovács Ágota gasztroenterológus főorvos, Erzsébet Kórház és Rendelőintézet:
Újdonságok a gyulladásos bélbetegek kezelésében.
10.30 - 11.00 - Dr. Farkas Erzsébet reumatológus-gasztroenterológus:
Gyulladásos bélbetegségekhez társuló mozgásszervi elváltozások
11.00 - 11.30 - Miklós Barbara klinikai szakpszichológus, Szent János Kórház, TÁMASZ Gondozó és szakrendelő: Gyulladásos bélbetegségek pszichés tényezői. A gendlini FÓKUSZOLÁS pszichoterápiás módszere a gyulladásos bélbetegek kezelésében.
11.30 - 12.00 -
Szabó Hajnalka, EFFCA Ifjúsági tagozat vezetőségi tag:
"EFCCA Youth Group: Merjünk nagyot álmodni!"
12.00 - 13.00 - Ebéd
13.00 - 13.30 -
Dr. Szilbereky Jenő, ügyvezető igazgató, SINNEX Kft.:
Speciális növényi kivonatok felhasználása a gasztroenterológiában
13.30 - 14.00 - Sorsolás. A betegek által 2006 novemberében, az étkezési szokásaikkal kapcsolatos kérdőívet beküldöttek közül.
14.00-tól a Nagyteremben: Kulturális program
Egész nap a Kisteremben: Táplálkozási és dietetikai tanácsadás:
Tátrai Lászlóné, Molnár Andrea, Homolya Orsolya (Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége).
Tápszer, gyógyászati segédeszköz valamint termékbemutató
2006. augusztus 4 — 6.
3 napos pihentető hétvége Tatán
Egyesületünk, az augusztusi klubfoglalkozás helyett, a tavalyi évhez hasonlóan több napos kirándulási lehetőséget hirdet, melynek feltételeit az alábbiakban olvashatják/olvashatjátok:
Elhelyezés: 3 db 3 ágyas szoba (2+1 pótágy) és 4 db 2 ágyas zuhanyzós, WC-s, TV-s szobákban (hűtőszekrény csak a folyosón van). A szállásokat a megérkezés napján 12 órától lehet elfoglalni, míg a távozás napján szintén 10-12-óra között kell elhagyni. Kikapcsolódási lehetőségek: a tatai tavon csónakázási lehetőség, a tatai vár és kilátó megtekintése, angol kert bebarangolása stb. szurkolás a futóversenyen! Részvétel minimum feltétele: 2006 évi tagdíj befizetése, legkésőbb a júliusi klubfoglalkozáson.
A kirándulásra már több fő jelentkezését nem tudjuk elfogadni, kivéve péntekről-szombatra egy éjszakára egy 2x2 fős (franciaágyas) apartmanba van még szállás lehetőség 4 fő részére. Természetesen aki csak erre az egy éjszakára jönne le, az szombaton a szobából való kiköltözést követően a csomagját elhelyezheti az ott maradó társaknál, amíg haza nem indul.
2006. május 27. szombat
Gyulladásos Bélbetegek Európai Napja 2006
Petőfi Sándor Művelődési Ház, Budapest X. ker. Kada u. 38-40.
A RENDEZVÉNY PROGRAMJA
09.15 - 10.00 - Regisztráció, megnyitó, köszöntés
10.00 - 10.30 - Dr. Bene László főorvos, Péterffy Sándor utcai Kórház és Rendelőintézet: Belgyógyászati Osztály
Gyulladásos bélbetegek kezelése. Beteg-regisztráció új orvos beteg kapcsolat
10.30 - 11.00 - Dr. Dobó István főorvos, Fővárosi Önkormányzat Szent Margit Kórház, Sebészeti Osztály
Gyulladásos bélbetegségek sebészeti kezelése
11.00 - 11.30 - Dr. Szüts Ágnes ügyvéd, munkajogi szakértő, Dr. Szüts Ágnes Ügyvédi
Iroda:
betegjogok érvényesítésének lehetőségei
11.30 - 12.00 -
Dr. Zala Judit osztályvezető, Országos Epidemiológiai Központ, Mikológiai Osztály
Candia albicas előfordulása a bélrendszerben. A diagnosztikai megközelítése.
12.00 - 13.00 - Ebéd
13.00 - 13.30 -
Molnár Andrea dietetikus, Numil Kft.
A vastagbéltükrözés kérdőívének elemzése. Gyakorlati tanácsok a vastagbéltükrözés előkészítése kapcsán
13.30 - 14.00 - Sorsolás. A betegek által 2006 novemberében, az étkezési szokásaikkal kapcsolatos kérdőívet beküldöttek közül.
14.00-tól a Nagyteremben: Kulturális program
Egész nap a Kisteremben: Táplálkozási és dietetikai tanácsadás:
Tátrai Lászlóné, Molnár Andrea, Homolya Orsolya (Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége).
Tápszer, gyógyászati segédeszköz valamint termékbemutató
2001. augusztus 16 — 19.
Fiatal bélbetegek stockholmi találkozója
2001-ben 4. alkalommal került megrendezésre a fiatal IBD-betegek nemzetközi találkozójára. 14 európai nemzet képviseltette magát a találkozón. A szállásunk Stockholm számos szigetének egyikén, egy ifjúsági szálláson volt, amely korábban börtönként működött.
Érkezésünkkor már vártak minket az Arlanda repülőtéren, mely 40km-re van Stockholmtól. Együtt buszoztunk a fővárosba az osztrák vendégekkel. Sok ismerőssel találkoztunk, akikkel jó volt újra személyesen beszélgetni, de voltak új arcok is, akik most vettek részt először ilyen találkozón. Egy könnyű vacsora után összejöttünk megbeszélni a következő három nap programját.
Az egész találkozó elsősorban egy új, a fiatal bélbetegekkel foglalkozó európai szervezet létrehozásáról szólt. Ehhez fel kellett mérni a különböző országokban felmerülő igényeket és helyi adottságokat. Több témacsoportot alkottunk, melyek megvitatását kisebb workshop-okban végeztük. Menet közben is sok új ötlet vetődött föl, amit nagy papírlapokra írtunk, és a nagytárgyaló falára ragasztottunk. A találkozó végére az egész terem újra lett "tapétázva", annyi információ került a falakra. Ezeket is felhasználva egy ötfős csapat vállalta, hogy létrehoz egy tervezetet az új, fiatal bélbetegek érdekeit képviselő bizottság létrehozásáról, melyet majd jóváhagyás után be tudunk nyújtani az EFCCA-nak, az Európai Crohn-Colitis Betegek Szövetségének.
Szokás szerint most is beszámoltunk a nemzeti egyesületekben folyó munkáról, programokról, rendezvényekről, így a bélbetegek napjáról is, mely 2001-ben csak Magyarországon volt megtartva. Esténként lazább programok voltak kikapcsolódásnak. Részt vettünk egy hajóúton, mikor a szigetek között haladva láthattuk Stockholm nevezetességeit és a végén egy tűzijátékot is láthattunk. Következő este pedig - egy mongol barbeque vacsora után - a vidámparkban próbáltunk ki néhány adrenalinszint-növelő játékot.
Utolsó nap még összejöttünk megbeszélni, hogy kinek mi volt a benyomása a találkozóról. Felállítottunk határidőket az új fiatal-bizottság hatékony létrehozásához. Végül a rendezők átadták a találkozó kabalaállatkáját a belga résztvevőknek, mivel 2002-ben Belgiumban lesz a fiatal bélbetegek nemzetközi találkozója.
2000. augusztus 17 — 20.
A fiatal betegek londoni útja
2000-ben a fiatal gyulladásos bélbetegek európai találkozóját Londonban rendezték meg augusztus 17-20. között. Hazánkon kívül még 14 másik ország képviselői vettek részt az eseményen.
A szállás egy hostelben volt, a Temze partján, közel a belvároshoz, ahol 4 ill. 6 ágyas fürdőszobás szobákban laktunk. Rögtön az első napon sor került az országok bemutatkozására, ahol beszámoltunk a május 13.-ai IBD betegek európai napjáról, és a budapesti szervezet egyéb programjairól és működéséről.
Másnap városnézés volt a program, mely során megtekintettük a Parlamentet a Big Bennel, a Trafalgar teret, majd a Covent Gardent. Kis pihenő és étkezés után a Towert és a Tower hidat néztük meg, utána pedig a közeli kikötőben ültünk be egy pub-ba beszélgetni. A szállásunkon elfogyasztott vacsora után még néhányan elmentünk bowlingozni, ahol a közös játék közelebb hozott minket egymáshoz.
Következő napon a házigazdák gondoskodtak egy emeletes buszról, amellyel elszállítottak a St. Mark kórházhoz, mely a gasztroenterológiára specializálódott. Itt előadásokat hallgattunk egy ott dolgozó orvostól és nővértől. Ezt követően több csoportban bejártuk a kórházat, megcsodáltuk a korszerűen felszerelt szobákat és vizsgálóhelyiségeket, ahol az ott éppen dolgozók meséltek munkájukról.
Este még egy buszos városnézésen vettünk részt, ahol vidám hangulatban gyönyörködtünk az esti London fényeiben.
Az utolsó nap kiértékeltük a találkozó pozitív és negatív elemeit, majd a londoni házigazdák átadták a svédeknek azt a kabalaállatkát, amely a rendező országot illeti, ugyanis jövőre Stockholmban lesz a találkozó.
1999. augusztus 19 — 22.
Hollandiában jártunk
1999. augusztus 19-22 között rendezték meg Hollandiában a gyulladásos bélbetegek nemzetközi ifjúsági találkozóját. Azt hiszem, mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy nagyon nagy élmény volt és maradandó emlékekkel tértünk haza. Itthonról négyen jutottunk ki Amszterdamba, ahol rajtunk kívül 11 európai ország képviseltette magát.
A város szívében szállásoltak el minket egy diákszállóban, ahol a négy ágyas szobákhoz fürdőszoba és WC is tartozott. Sajnos, az ellátás nem volt ennyire kifogástalan ... Először megismertük a különböző országok egyesületeinek helyzetét egy-egy rövid bemutatkozó előadáson keresztül. A kommunikáció mindvégig angolul folyt. Vannak bizonyos országok, ahol sokkal több színes szórólap, prospektus, esetleg újság érhető el az egyes szervezetekről, mint nálunk. Ezután találkoztunk három neves holland orvossal, akik egy igazán színvonalas show-jellegű műsor keretében válaszoltak kérdéseinkre.
Lenyugöző volt számunkra, amikor elvittek minket az Academic Medical Center-be, amely kórház, kutatóközpont és egyetem is egyben. Megmutatták nekünk, hogyan végzik a tükrözéseket, mennyire felszerelt a gasztroenterológia, ezen kívül a sebészeti beavatkozásokat is egészen új eljárással végzik.
Azonban az 'orvosi' programokon kívül ízelítőt kaptunk Amszterdamból is a múzeumlátogatások, a csatornán tett körút és a vöröslámpás negyed megtekintése alkalmából.
Tapasztalatot cseréltünk arról is, hogy a többiek hogyan viselik el ennek a betegségnek a nehézségeit. Leginkább fiatalokként töltöttük el az időnket és egy kicsit megfeledkeztünk a bajainkról. Remekül éreztük magunkat, jövőre talán Londonban találkozunk.
1998. augusztus 16 — 18.
A fiatal betegek 1998-as németországi útja
A német betegszövetségtől érkezett egy levél, melyben meghívták a magyar beteg fiatalok képviselőit Erlangenbe, egy kis Németországi városba. Itt találkoztunk Europa fiatal beteginek képviselőivel, ahol új ötletek merültek fel, valamint mindenki elmondta az országára vonatkozó gondokat, problémákat. Részt vettünk a Német Szövetség gyulésén, ahol orvosok, tartottak eloadásokat a betegeknek a legkülönbözobb témákban. Nagyon érdekes volt hallani, hogy a természetgyógyászatban mik az új eredmények. Egy új szerrol esett szó, ami ugyanúgy csökkenti a gyulladást, de tisztán növényi anyagokból készült.
Korábbi előadások
Az Egyesület minden hónap utolsó hétfőjén klubfoglalkozást tart az Erzsébet Kórházban, ahol a bélbetegségekkel kapcsolatos előadásokat hallgathatnak meg a jelenlevők. Ezek közül tettünk letölthetővé néhányat ezen az oldalon.
2009. november 30.
Kezdeti tapasztalatok a pandémiás zűrzavarban
dr. Mészner Zsófia (Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat) előadása
(PowerPoint, 3 MB) »
2009. november 30.
A hazai gyulladásos bélbetegek életminőségét befolyásoló pszichoszociális tényezők
Tóth Katalin pszichológus előadása
(PPT, 4 MB) »
2008. május 31.
A biológiai kezelés jelen hazai helyzete
Előadó: dr. Miheller Pál, Semmelweis Egyetem, II. sz. Belgyógyászati Klinika. Letöltés (PowerPoint)
2008. május 31.
Az IBD jellegzetességei gyermekkorban
Előadó: Dr. Tomsits Erika, egyetemi docens (Semmelweis Egyetem). Letöltés (PDF)
2008. március 31.
Fogyasszon-e tejet az IBD-beteg?
Előadó: Dr. Söjtöry Hajnalka allergológus - klinikai immunológus. Letöltés (PDF)
2008. január 28.
Beszámoló a Colon-szekció 2008-as üléséről
Előadó: dr. Kovács Ágota gasztroenteorológus főorvos, Fővárosi Erzsébet Kórház. Letöltés (PowerPoint)
2007. július 29.
Merjünk nagyot álmodni! — EFCCA 2007
Szabó Hajnalka E.Y.G. vezetőségi tag beszámolója a Krónikus Bélbetegek Napjáról. Letöltés (PowerPoint)
2007. június 25.
Mozgásszervi elváltozások az IBD-ben
Előadó: Dr. Farkas Erzsébet reumatológus, IMS Reumatológia. Letöltés (PDF)
2006. október 30.
A candida fertőzések diagnosztikája
Előadó: dr. Zala Judit, Országos Epidemiológiai Központ Mikológiai Osztály. Letöltés (PDF)
2006. szeptember 23.
Új terápiás lehetőség: a TSO
Előadó: dr. Salamon Ágnes gasztroenterológus, Balassa János Megyei Kórház. Letöltés (PDF)
2006. január 30.
Az étkezés szerepe az allergiás betegségekben
Előadó: Prof. dr. Endre László allergia és klinikai immunológia szakorvos. Letöltés (Word)
2005. november 30.
Vastagbéltükrözés kérdőívek elemzése
Előadók: Fekete Krisztina és Molnár Andrea dietetikusok (MCCBE). Letöltés ( PowerPoint )
2005. október 28.
A beteg bél diétája IBD-ben
Előadó: Fekete Krisztina dietetikus (Az MCCBE elnöke). Letöltés (PowerPoint)
2005. szeptember 30.
Új lehetőségek az IBD kezelésében
Előadó: dr. Kovács Ágota gasztroenterológus, Erzsébet Kórház. Letöltés (PowerPoint)
2005. április 25.
A lelki tényezők hatása az immunrendszerre
Előadó: Pigniczkiné Rigó Adrien pszichológus, ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar. Letöltés (PowerPoint)
2004. október 28.
Tápláltsági problémák IBD betegeknél
Előadó: dr. Dárdai Ernő Ph.D., osztályvezető főorvos. Szent István Kórház KAIBO. Letöltés (PowerPoint)
2004. október 28.
Szemészeti tünetek Crohn betegségben
Előadó: Dr. Csoma Éva szemész főorvos, Szent János Kórház. Letöltés (PowerPoint)
2004. szeptember 30.
A bélflóra szerepe az IBD-ben
Előadó: dr. Demeter Pál, osztályvezető főorvos, Szent Margit Kórház. Letöltés ( PowerPoint )
2004. február 28.
Az IBD betegek rehabilitációs kezelése
Előadó: dr. Nagy Béla gasztroenterológus, Parádfürdői Állami Kórház. Letöltés (PowerPoint)
2003. szeptember 30.
Új terápiás lehetőségek az IBD kezelésében
Előadó: Banai János gasztroenterológus főorvos. Letöltés (PowerPoint)
2003. január 30.
Egy kérdőíves felmérés eredményei
Előadó: Odor Beáta közgazdász, gazdasági szakértő (MCCBE). Letöltés ( PowerPoint )



