Crohn-betegség

A betegség meghatározása

Burrill Bernard Crohn amerikai belgyógyász 1932-ben írta le azt a gyulladásos bélbetegséget, melynek névadója lett. A Crohn-betegség a tápcsatornát bárhol érintheti. Leggyakoribb a vékony- és vastagbél együttes megbetegedése. A gyulladás szakaszosan alakul ki, ép és kóros területek váltakoznak, a gyulladásos folyamat a bélfal összes rétegében fellelhető. Jellemző a betegség jó és rossz periódusainak a váltakozása. A Crohn-betegség a fiatalok betegsége, de nem ritka gyermekkorban és 60 év felett sem. Régi tapasztalat, hogy a betegség egy család több tagján is előfordulhat (például szülő és gyermek, esetleg több testvér érintett), azonban az öröklődés nem bizonyítható.

Tünetek

Típusos tünet a fogyás, a hasi fájdalom, a hasmenés és a visszatérő lázas állapot. Krónikus betegség, lefolyása hullámzó, jó és rossz periódusok váltakoznak. A jó periódust remisszió, relatív panaszmentesség, jó közérzet jellemzi. A visszaesés (relapszus) oka nem mindig ismert, bél vagy egyéb fertőzés, bizonyos gyógyszerek (például reuma ellenes szerek), testi vagy lelki túlterhelés okozhatja. A betegség tünetei összefüggnek azzal, hogy a tápcsatorna mely része érintett. A vékonybél bizonyos szakaszainak a betegsége fogyást és hasmenést, fontos tápanyagok felszívódási zavarát okozhatja (vas, B12-vitamin, fehérje, stb.). A vastagbél érintettsége esetén dominál a véres hasmenés. A fájdalmat a gyulladt bél rendellenes összehúzódása, görcse okozza. Ritkábban előfordul a nyelőcső vagy a gyomor gyulladása is. A lázat a bélfal mélyebb rétegeibe behatoló baktériumok okozzák. A vékonybelek gyulladása felszívódási zavart, tápanyaghiányt (fogyás, vérszegénység, fehérje-, só-, vitamin- és ásványianyag hiány), a gyermekek növekedésében és fejlődésében elmaradást okozhat.

Étrend

A Crohn-betegség gyakran érinti a vékonybelet, ahol a tápanyagok felszívódása történik, így az egyik legfontosabb panasz a fogyás, alultápláltság. A betegek számára a tápanyagokban, vitaminokban gazdag étrend ideális, mely kis térfogatú és lehetőleg kevés salakanyagot tartalmaz.
Részletes leírás a Diéta IBD esetén menüpont alatt érhető el.

Szövődmények
(forrás: http://crohn-colitis.hu)

Bélen belüli szövődmények

A gyulladás a bélüreg szűkületét okozhatja. Ennek gyanúja akkor merül fel, ha a beteg evés után 2-3 órával görcsös fájdalmat érez, ezt gyakran bugyborékoló bélhangok, loccsanások kísérhetik. Ezért fontos a rostszegény étrend. A bélfal savós hártyáját elérő gyulladásos folyamat más szervekre (pl. hugyhólyag, méh) vagy egészséges bélszakaszokra is ráterjedhet. A hártyák összetapadása miatt gyulladásos gomolyag keletkezik, mely a hasfalon át tapintható. Az is előfordulhat, hogy két bélszakasz egymással összenő. Az összetapadt üreges szervek között járat keletkezhet, melyet sipolynak (fistula) neveznek. Ezeken keresztül élettani vagy kóros folyadék halad át. Létezik a külvilág felé kivezető sipoly is, a végbélsipoly is ilyen.

A bélen kívül más szerveket is érinthet a betegség

Ezeknek a tünetei akár évekkel megelőzhetik a fájdalmas bélpanaszok megjelenését, s időnként több problémát okoznak, mint maga a bélgyulladás. A leggyakoribb panasz az ízületi gyulladás. A térd, a boka, a csípő és a könyökizület fájdalmassá válik, megduzzad. A máj társuló gyulladását a májemzimek értékének növekedése jelzi, melyről a laboratóriumi leletek tanúskodnak. A Crohn betegség ezenkívül epekövességre is hajlamosít. Az anyagcsere folyamatok megváltozásával összefüggésben gyakori szövődmény a vesekövesség (oxalátkő) is. A bőrkomplikációk közé tartozik az erythema nodosum (fájdalmas, vörös, nem kifekélyesedő csomó, leggyakrabban a láb feszítő felszínén) és a pyoderma gangrenosum (gyorsan terjedő, gennyes váladékkal borított fekélyes elváltozás). A szájnyálkahártyán, az ínyben gyakoriak az aftaszerű elváltozások. Előfordulhatnak szemet érintő gyulladásos szövődmények is. A fokozott trombózis-hajlam a krónikus gyulladás következménye.

 

A honlapunkon megjelenő tartalom tájékoztató jellegű és nem helyettesíti a szakszerű orvosi tanácsadást. Javasoljuk, hogy a betegséggel kapcsolatos kérdéseivel, esetleges panaszaival forduljon kezelőorvosához!

Search